Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2019

Debreceni Teniszcsarnok - konzorciumban a Hunép Zrt.-vel

A Globál Sport Kft. a Hunép konzorciumi partnereként vesz részt a Debreceni Egyetem teniszközpontjának kivitelezésében. A alapkőletételen Molnár András a Globál Sport Kft. ügyvezetője is részt vett. Cégünk négy fedett teniszpálya kivitelezését nyerte el.

Fedett műfüvespálya a DLA-ban

A Hunép Zrt. végzi a Debreceni Labdarúgó Akadémia műfüves pálya fedésének kivitelezési munkáit. A Globál Sport Kft. szakemberei korábban elbontották a műfüves-pályaburkolatot, jelenleg pedig annak visszaépítését végzik Pallagon.

UTE Tábor utcai sporttelep

Szenvedélyünk a sportpálya-építés! Nem volt ez másként az UTE Tábor utcai sporttelepén sem, ahol negyvenkét ezer négyzetméter területen átlagban 50 fő dolgozott. A Globál Sport Kft. egyedülálló, magas szintű 350 LUX-os pályavilágítási rendszert alakított ki. A kivitelezés során öntözőrendszert is telepítettünk, az élő- és műfüves pályák öntözőrendszerét kút- és vízgépészeti szereléssel együtt végeztük. Összesen 3 élő- és 2 műfüves pályát és 1 kisműfüves-pályát kiviteleztünk. Két pálya kiegészül csaknem 400 négyzetméter edzőfelülettel. Épült fedett lelátó, továbbá minden pálya kispaddal lett ellátva. Minden pályához térköves járda és közlekedő szervízút lett kiépítve. Könyöklő korlát és labdafogó-hálók lettek felszerelve, és a szakemberek kerítésrendszert is kialakította. A kivitelezés során 324 férőhelyes lelátót is telepített a Globál Sport Kft.

Szakmai nap Telkiben

GS-Palau Hybrid Technology, Greenfields - műfüvek új generációja, SMG - műfüves pályakarbantartó-gépek bemutatója, forradalmi drénrendszer a Tengerentúlról - szakmai nap és workshop Telkiben.