Ugrás a fő tartalomra

Nagypályás Hajdúböszörmény és műfüves edzőpálya Nyíregyházán

A Globál Sport Kft. végzi egy nagyméretű műfüves futballpálya telepítését és kivitelezését Hajdúböszörményben. Itt nem volt megfelelő a pálya vízelvezetési rendszere és a lejtési viszonyok sem. A műfű burkolat is teljesen használhatatlanná vált, így a pálya töltőanyagának kiszedését SMG gépekkel végezték el a szakemberek. A globálosok az alépítményi hibákat javítják ki és a cég által forgalmazott GS Grass műfűvel borítják a területet, amelyet aztán homokkal és fekete gumi granulátummal töltenek be.


A pálya különlegessége, hogy nemcsak egy nagypálya vonalazása található majd rajta, hanem 4 kispálya sárga vonalazását is megvalósítják a szakemberek.




Műfüves edzőpálya Nyíregyházán



A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. bízta meg a Globál Sport Kft.-t egy műfüves edzőpálya kivitelezésével. A hajdúböszörményi munkához hasonlóan itt is rendbe teszik a szakemberek a vízelvezetési rendszert és a lejtési viszonyokat, valamint javítják az alépítményi hibákat. Ezt követően a GS Grass műfű leterítése következik és vonalazással zárul a munkafolyamat.  



Takács-Tóth Andrea
Fotó: Lengyel László, Sitku Gyula

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Székesfehérvár Padell pálya

Székesfehérváron egy Padel típusú pályát kivitelezett Globál Paddle típusú műfűből cégünk.A Padel egy teniszhez hasonló sportág különbség annyi hogy ennél a játéknál nincs kint sehol a labda hisz a pályát üvegfal veszi körűl.

Agrár Egyetem műfüves pályák

Átadták azt a műfüves sportpályát, amelyet a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának területén épített meg a Globál Sport Kft. Az ünnepélyes megnyitón Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás játékosa és Nagy János Centrumelnök együtt vágta át a nemzeti színű szalagot. A pálya kiváló minőségű, több rétegű zúzottköves alépítményre épült 55 mm szálmagasságú EXCELL típusú fűből, zöld színű SBR gumigranulátummal töltve. A villanyvilágítással is ellátott sportpályát erősített kerítés védi.A kivitelezési munkákról készült képeket a : http://www.globalsport.hu/Mufu_Mufu_epites_Debreceni_Egyetem_Agrar_es_Muszaki_Tudomanyok_Centruma_2_utem.html címen lehet megtekinteni.

DEAC Atlétikai sportpálya

Újabb nagy fejlesztést végez cégünk a Debreceni Egyetem sporttelepén. A régi salakos futópálya helyére egy minden igényt kielégítő recortán futópálya kerül. Az össz sportburkolat cc2.500 m2 új SW típusú szendvics szerkezetű futócipővel is használatos 4 sávos körpálya 6 sávos célegyenessel. .A munkálatokról folyamatosan megtalálja képeinket a   DEAC atlétikai pálya